Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
334 bejegyzés
Újra funkciót kapott a Köjál egykori épülete Salgótarjánban
Csütörtök délelőtt hivatalosan is átadták Salgótarjánban a Nógrád Megyei Kormányhivatal által felújított egykori Köjál/ÁNTSZ-épületet, amelyet mintegy 886 millió forintból korszerűsítettek annak érdekében, hogy immáron ügyfélfogadási központként funkcionáljon. Egy intézmény megítélése…
Pándy Piroska és Banda Ádám Nógrád megye új díszpolgárai
A salgótarjáni, baglyasaljai származású Pándy Piroska opera-és operetténekesnő és Banda Ádám hegedűművész Nógrád megye újdonsült díszpolgárai, mindketten a legmagasabb magyarországi zeneművészeti elismeréssel, a Liszt Ferenc Díjjal is kitüntetett művészek. A…
A fenntartható fejlődésben áll Nógrád megye jövője Skuczi Nándor szerint
A fenntartható fejlődésben és a felsőoktatás fejlesztésében áll Nógrád megye jövője – mondta Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a XVI. Nógrádi Megyenapon. Az eseményen – melynek ezúttal…
Négy korszakból is találtak leleteket a Bátonyterenye melletti feltáráson
Négy korszakból is találtak régészeti leleteket a Bátonyterenye mellett tartott ásatáson – derül ki a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum közleményéből. Mint írták, a Dornyay Béla Múzeum az ArchaeoJedi Kft.-vel közösen,…
Bezárhat a látogatók előtt a téli hónapokra a Kubinyi Ferenc Múzeum
Bezárhat a látogatók előtt a fűtési szezonra a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményeként működő szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum – erről L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója beszélt a Hír…
A héhalmi erdőben termesztett kábítószert két helyi férfi
Elfogták a pásztói rendőrök azt a 22 éves férfit és társát, akik a Héhalom végén lévő erdős területen termesztettek kábítószert, amit később egy aknába rejtettek el – közölte a Nógrád…
Kisfilmek mutatják be a Nógrádikumokat
Több mint 40 új kisfilmen keresztül ismerhetik meg az érdeklődők szűkebb régiónk Nógrádikum díjjal kitüntetett értékeit – derül ki a Nógrád Megyei Önkormányzat közleményéből. Mint felidézték, a megyei önkormányzat 2013…
Több mint tizenhatszoros áron kaphatja a gázt Balassagyarmat
Az MVM hivatalos árajánlata alapján a jelenlegihez képest több mint tizenhatszoros áron kaphatja a földgázt Balassagyarmat önkormányzata – jelentette be Csach Gábor közösségi oldalán. A város polgármestere még múlt pénteken…
Holtan találtak egy nőt Jobbágyiban
Holtan találtak egy nőt Jobbágyiban, aki az elsődleges adatok alapján bűncselekmény áldozata lett – tájékoztatta portálunkat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint írták, a rendőrségre szeptember 10-én, szombaton, a kora esti…
13 autót karcolt össze szórakozásból egy salgótarjáni fiatal
Rongálás miatt indult eljárás egy 17 éves salgótarjáni fiatal ellen, aki egy éjszaka alatt 13 gépjármű oldalát karcolta össze – olvasható a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. A rendőrség ismertetése szerint…