Bejegyzések címke alapján
Salgótarján
43 bejegyzés
Okleveles technikusképzés indul a salgótarjáni Táncsicsban
Pénteken tartja tanévnyitóját az NMSZC Táncsics Mihály Technikum, hétfőn pedig elkezdődik az oktatás Salgótarján patinás középiskolájában, ahol az idei tanév újdonsága, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetemmel együttműködve elindul az okleveles…
Nem sokáig élvezhette a szabadságot a salgótarjáni üzletbe betörő férfi
Alig több mint egy napot töltött szabadon az a tiszadobi férfi, aki nemrégiben szabadult a Salgótarjáni Rendőrkapitányság fogdájából, ám nem sokkal később lopáson érték őt – közölte a Nógrád Vármegyei…
Többéves mélypontra került Nógrádban a lakásépítési kedv
Igen eltérő képet mutatott 2023 első negyedévében a lakásépítési kedv Heves és Nógrád vármegyében, miközben az építőipari cégek teljesítménye mindkét térségben alulmúlta az előző évit – többek között ez is…
300 ezer forintra nőtt a pásztói lakások átlagos négyzetméterára
Míg az országos lakásállomány 2011 óta több mint négy százalékkal bővült, addig Nógrád vármegyéé 0,3 százalékkal csökkent, vagyis lényegében stagnált – ismertette az ingatlan.com a tavalyi népszámlálási adatokon alapuló elemzésében.…
A régió háztartásainak mindössze 13 százalékában található klímaberendezés
Amíg országosan minden harmadik, addig a Nógrád vármegyét is magába foglaló észak-magyarországi régióban csak minden hetedik-nyolcadik háztartásban található klímaberendezés. A megemelkedett energiaárak miatt egyre többen üzemelnek be ilyen készüléke(ke)t, elsősorban…
Újra megnyílt a Somoskői Vadaspark
Három hónap után csütörtökön újra megnyílt a Somoskői Vadaspark. A létesítményt azért kellett bezárni, mert januárban kutyák támadták meg és pusztították el az ott élő állatok egy részét – közölte…
A hatékony kormányhivatali működést méltatta György István államtitkár Nógrádban
Szakmai egyeztetésre és munkaértekezletre érkezett a Nógrád Vármegyei Kormányhivatalba György István területi közigazgatásért felelős államtitkár Uzsák Katalin területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár és Almási Győző hatósági ügyekért felelős helyettes…
65 lakástűzhöz riasztották a nógrádi tűzoltókat az első negyedévben
2023 első negyedévében összesen 65 lakástűzhöz riasztották a Nógrád vármegyei tűzoltókat. A káresetek során öt embert mentettek meg a tűzoltók, sérüléseket egy ember szenvedett. A statisztikák azt mutatják, hogy leggyakrabban…
A Pásztói Múzeumban is kaphatnak pecsétet a gyermekek Kajla útlevelükre
Április 6. és 11. között minden alsós diák, aki a jegyvásárlás során felmutatja pecsétgyűjtő Kajla útlevelét és személyazonosításra alkalmas igazolványát, korlátlan számban díjmentesen utazhat a MÁV-Start, a Volánbusz és a…
Közel 400 ezer forintnyi kozmetikumot lopott el egy salgótarjáni testvérpár
Márkás kozmetikumok lopására specializálta magát az a salgótarjáni testvérpár, akik egy gyógyszertárból közel 400 ezer forint értékben vittek el arc- és testápolási termékeket – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A…