Rendhagyó helyszínen, a szécsényi Városi Művelődési Központ színháztermében tartotta meg a Zenthe Ferenc Színház legutóbbi sajtótájékoztatóját hétfőn – olvasható a salgótarjáni teátrum közleményében.
Mint írták, A főszereplő című zenthés előadás díszletében Stayer László, Szécsény polgármestere, Susán Ferenc, a Zenthe Ferenc Színház ügyvezető igazgatója, Garamvölgyi Andrea, a Zenthe Ferenc Színház munkatársa, a szécsényi évad szervezője, valamint Pásztor Máté, a Zenthe Ferenc Színház művésze fogadta a sajtó munkatársait
Az esemény apropója, hogy 10. jubileumi évadához érkezett a Zenthe Ferenc Színház Szécsényben. Susán Ferenc felidézte, hogyan indult ez a városi bérlet, milyen fejlődésen ment keresztül évadról évadra. Szécsényben ez idáig harminchat előadást láthatott a színházkedvelő közönség, aminek nagy része saját zenthés produkció volt.
A salgótarjáni teátrum igazgatója kiemelte, hogy a Zenthe Ferenc Színház számára rendkívül fontos a megyei jelenlét, hogy helyi művészekkel és helyi emberekkel, munkatársakkal erősítsék a helyi kultúrát. Susán Ferenc szerint a színház jó úton jár, aminek a szécsényi bérlet ékes példája: az előadásokat állandó teltház jellemzi és szinte már lehetetlennek tűnik, hogy ne legyen a városban zenthés színházi bérlet.
Természetesen voltak nehézségek az évek alatt, ezeknek az áthidalásában nagy segítség volt Szécsény Város Önkormányzata – írták a közleményben. Stayer László, a város polgármestere is színház- és művészetkedvelő emberekként aposztrofálta a szécsényi lakosokat, így nem volt kérdés, hogy évadról évadra támogatják a Zenthe Ferenc Színház helyi bérletsorozatait.
Szécsény első embere a tíz év hívószavaiként a hitet, a bizalmat és a kitartást húzta alá, hiszen a salgótarjáni színháznak hála olyan előadások kerültek a szécsényi művelődési központ színpadára, amelyek más vidéki városban nem valósulhattak, valósulhatnak meg, mindez rendkívül kedvező és elérhető bérletáron.
Színvonalas darabokat láthat a szécsényi közönség
Mint kiemelték, a Zenthe Ferenc Színház komoly színvonalú, komoly mondanivalóval rendelkező produkciókat is elvitt már Szécsénybe és akár forgószínpadot is varázsoltak a színpadra. A megyei jelenlétet Pásztor Máté személye is erősíti, hiszen nem csak a Zenthe Ferenc Színház oszlopos tagja: szécsényi származású, így igazán nagy öröm számára, hogy „otthon” is játszhat.
A Valahol Európában című musical egyik fő szerepében már többször láthatták, hiszen a produkció már több mint ötven előadásszámot tudhat maga mögött és Vastaps-díjat is kapott a Zenthe Ferenc Színházban. Jelen évadban pedig a Zenthe Ferenc Színház és a szécsényi Andi Színjátszósai Társulat közös koprodukcióban állítja színpadra a legendás musicalt Garamvölgyi Andrea rendezésében. Pásztor Máté örömét fejezte ki, hogy részese lehet ennek a jubileumnak és bátran kijelenti a társulat nevében, hogy mindannyian nagyon szeretnek Szécsényben játszani, hisz minden alkalommal értő színházkedvelő közönséggel találkoznak.
A 10. jubileumi évad december 18-án nagy sikerrel vette kezdetét a Zenthe Ferenc Színház: A főszereplő című kortárs krimivígjátékával Susán Ferenc rendezésében, legközelebb pedig Az Orfeumtól a Retro Klubig című vidám zenés darabot láthatják majd az érdeklődők a szécsényi Városi Művelődési Központ színpadán 2024. február 26-án 18 órától.