A Pásztó – Zsigmond Király Városa elnevezésű, turisztikai beruházásokat célzó projekt részeként valósul meg Pásztón a Csohány Kálmán Galéria felújítása és az egykori Gaál István emlékház átalakítása. Az építési beruházásokra nettó 220 millió forintot költ az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, TOP-1.2.1-16-NG1-2019-00017 azonosítószámon elnyert támogatásból. Az összesen 383 millió forintos projekt ezen felül jelentős eszközbeszerzést is magába foglal, így például az interaktív kiállítás összeállítását és egyéb kiszolgáló eszközök megvásárlását.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent nyilvános információk szerint a kiviteli tervek és a jogerős hatósági engedélyek elkészültek, a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás lezárásával minden technikai előkészítés megtörtént, a vállalkozó már fel is vonult a munkaterületre és meg is kezdte a beruházást.
Az egykori Gáál István emlékház a műemléki környezetbe illeszkedő, de mégis modern, akár 200 főt befogadni képes, bő 450 négyzetméteres interaktív közösségi térré, rendezvényházzá alakul át. A kivitelezés részeként némileg bővítik is a már nem üzemelő Gaál István emlékházat. A felújítás teljes körű lesz, akadálymentesítéssel egybekötve. Kívül-belül megújul a Csohány Kálmán Galériának otthont adó, műemléki védelem alatt álló épület is. Az ingatlan a felújítás során is megtartja megszokott karakterét: arculatát és építészeti értékeit megőrzik a kivitelezés során.

A Pásztói Múzeum azt jelezte, hogy bár a Csohány Kálmán Galéria kiállítását a beruházás miatt lebontották, annak egy részét – a Pásztóval kapcsolatos grafikákat, a kerámiákat és a könyvillusztrációkat – a múzeum főépületének emeletén helyezték el, így ezek a rekonstrukció ideje alatt is megtekinthetők.
Az emlékház átalakításának elvégzésére öt vállalkozás pályázott, a nyertes R-Carnet Service Kft. a becsültnél 6 millió forinttal olcsóbban, mintegy nettó 175 millió forintból végzi el a kivitelezést. A galéria felújítására négyen jelentkeztek be, a nyertes szintén az R-Carnet Service Kft. lett, a vállalkozás ezen esetben a becsültnél 1 millió forinttal olcsóbban, nettó bő 46 millió forintból végzi el a munkálatokat.