A Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának közlése szerint északi szomszédunk a GLOBSEC Nemzetközi Biztonsági Konferenciára tekintettel, közbiztonsági okokból vezeti be a határellenőrzést 2023. május 24-től egészen 2023. június 8-ig.
A jelenlegi gyakorlat szerint a szlovák rendőrség járőrei nem állandó, hanem véletlenszerű ellenőrzéseket folytatnak a két ország közötti schengeni belső határon, úgy a megszűnt, korábbi határátkelőhelyeken, mint más kockázatosnak ítélt pontokon. Emellett a magyar rendőrséggel közösen járőrök tevékenykednek magyar területen, illetve a vasúti szerelvényeken is azért, hogy az illegális migráció elleni fellépés érdekében megszűrjék a személyforgalmat.
A Konzuli Szolgálat közlése szerint a szlovák kormány döntése alapján 2023. május 24-től kezdődően, egészen 2023. június 8-ig közbiztonsági okokból, a Pozsonyban (2023. május 29-31. között) megrendezésre kerülő GLOBSEC Nemzetközi Biztonsági Konferenciára tekintettel vezetnek be ideiglenes határellenőrzést. Szlovákia összes szomszédja érintett, ebben az időszakában a határt csakis a kijelölt átkelőhelyeken lehet majd átlépni, a zöldhatáron való átkelés nem lesz megengedett – ismerteti a Konzuli Szolgálat.
Bár a szlovák hatóságok törekedni fognak arra, hogy az ideiglenesen visszaállított ellenőrzés a schengeni belső határok átlépését jelentősen ne lassítsa, a Konzuli Szolgálat mégis azt kéri az érintettektől, hogy utazásuk tervezésekor számoljanak a határokátlépés megnövekvő idejével és az esetleges torlódásokkal. Külön felhívják a figyelmet arra, hogy a Szlovákiába tartók útnak indulás előtt ellenőrizzék útiokmányaik (személyazonosító igazolványuk vagy útlevelük) meglétét és érvényességét.