Elrendelték annak a 35 éves férfinak a letartóztatását, aki egy ellene már folyamatban lévő büntetőeljárás alatt, egy bírósági tárgyalás után ismét bántalmazta volt feleségét – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség.
Mint írták, a férfi ellen azután indult büntetőeljárás, hogy idén januárban rokonaival együtt bántalmazta Pásztón akkor még válófélben lévő feleségét és a nő családtagjait. A férfinak a napokban volt jelenése a Pásztói Járásbíróságon, a volt felesége által indított gyermekelhelyezési per tárgyalásán, akit elkísértek a hozzátartozói is, ők a bíróság udvarán várakoztak.
A tárgyalás befejezése után a férfi a volt felesége után sietett, aki ekkor már kilépett a bíróság kapuján a Fő utcára. Amikor utolérte, azonnal, minden előzmény nélkül bántalmazni kezdte a nőt és vele lévő testvérét: testszerte ököllel ütötte, valamint meg is rúgta őket. A nők bántalmazásába bekapcsolódtak a volt férj rokonai is, akik ugyancsak testszerte ököllel ütötték és rugdosták őket. A nő végül nyolc napon túl gyógyuló szemsérülést és agyrázkódást szenvedett, emellett a térdén is keletkeztek sérülések, míg testvérének a feje sebesült meg.
Az eljárás három rendbeli súlyos testi sértés – egy befejezett és két kísérleti cselekmény – miatt folyik a gyanúsított ellen. Mivel a férfi ismét volt felesége sérelmére követett el bűncselekményt, az ügyészség indítványozta letartóztatását, melyet a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra el is rendelt.