Nyolc hónap alatt már több mint 4 millió ország- és vármegyebérletet váltottak hazánkban a MÁV-START, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain utazók – derül ki a MÁV Zrt. friss közleményéből.
Az újfajta termékeket tavaly áprilisban kezdték el értékesíteni, majd május elsejétől lehetett azokat utazáshoz használni. Mint kiemelték, az ország- és vármegyebérletek mára teljesen átvették a korábban megszokott bérletek helyét: ez utóbbiak a teljes bérletvásárlás mindössze 10 százalékát teszik ki, vagyis 10 bérletből 9 ma már ország- vagy vármegyebérlet. Ezzel az új díjtermék sikere felülmúlta az előzetes várakozásokat – fogalmaztak.
A társaság ismertetése szerint az értékesítés tavaly áprilisi kezdete óta a közösségi közlekedéssel utazók december 31-ig összesen 4 070 797 darab ország- és vármegyebérletet vásároltak, ennek 65 százaléka vármegyebérlet. A tanítási időszakban, a legforgalmasabb hónapokban – azaz szeptemberben, októberben és novemberben – 550-600 ezer darabot adtak el az új díjtermékekből. Több olyan hét is volt tavaly, amikor 200 ezer körüli vármegye- vagy országbérletet értékesítettek, ám az továbbra is jellemző, hogy a hónapok első 5 napjában, valamint 10-e körül zajlik a bérletvásárlások zöme – magyarázták.
Számos Nógrád vármegyei viszonylaton kedvezőbb lesz az új vármegyebérlet – 3060.hu
Minden eddigi konstrukciónál kedvezőbb lesz a vármegyebérlet és az országbérlet május 1-jei bevezetése a közösségi közlekedésben – közölte a MÁV-Volánbusz csoport szombaton az MTI-vel.
A MÁV szerint az új bérletek egyik legnagyobb előnye a korlátlansága, azaz vármegyén belül vonatról bármikor át lehet szállni helyközi buszra – Zalaegerszegen és Esztergomban helyi buszra is – vagy akár HÉV-járatokra, vasútvillamosra, így az utazástól függően használhatók ki az átszállási lehetőségek.
A két vármegyebérlet árába kerülő országbérlettel pedig egész Magyarországon belül érvényes ez a korlátlanság.
Emellett lendített a bérlet népszerűségén, hogy júliustól megszűnt az az induláskor még érvényes szabály, hogy az InterCity vonatokra nem volt szabad felszállni az országbérlettel. Ám július 1-jétől megszüntettük ezt a feltételt, és azóta helyjegy megváltása mellett országbérlettel is lehet utazni az IC-járatok, illetve más helyjegyköteles vonatok másodosztályán – fejtették ki.
Népszerű a fiatalok körében a vármegye- és az országbérlet
A közleményben arról is írtak: az új bérletet rengeteg tanuló veszi igénybe, jelentős részük még a nyári időszakra is kiváltotta, pedig a diákok korábban nyaranta szinte eltűntek a bérletesek közül, ami az új bérletek korlátanságának és árának volt köszönhető, hiszen a korábbi diákbérletek csak az iskola és a lakóhely között voltak érvényesek.
A diákok számára valóban igen kedvezményes áron érhetőek el az új bérletek: a vármegyebérlet ára nagyjából egy 10 kilométeres, egy viszonylatra érvényes bérlet árával egyezik meg, míg az országbérlet ára egy 30 kilométeres bérletét sem éri el.
Idén nyáron ebben is fordulat állt be, ekkor az országbérletek népszerűsége verhetetlenek bizonyult, és rengeteg középiskolás és egyetemista használta a bérletét a strandra, buliba utazáshoz vagy országjáráshoz: júliusban és augusztusban is háromszor annyi diákbérlet fogyott, mint 2022 azonos hónapjában; augusztusban mintegy 400 ezer darab kedvezményes országbérletet adtak el.
Lakosságarányosan a középmezőnyben áll a nógrádi vármegyebérlet
A vármegyei bérletekből legtöbbet, összesen közel 747 ezret a Pest vármegyében érvényesből vásároltak. A második helyen, csaknem 225 ezer bérlettel Borsod-Abaúj-Zemplén áll, míg a harmadik helyezett Győr-Moson-Sopron, közel 174 és félezer bérlettel. A legkevesebbet, mintegy 53 ezret a Nógrád vármegyeiből értékesítették, ezt követi a Komár-Esztergomban érvényes bérlet, melyből kevesebb, mint 57 300 darabot adtak el tavaly április és december vége között. Hátulról a harmadik helyen Tolna áll, ahol közel 67 700 vármegyei bérlet kelt el.
Lakosságarányosan vizsgálva ugyanakkor közel sem szűkebb régiónkban váltották a legkevesebb bérletet, ilyen tekintetben Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, továbbá Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, illetve Hajdú-Bihar vármegyét is megelőzte Nógrád. A lista élén ugyanakkor lakosságarányosan is Pest vármegye áll, melyet Veszprém és Győr-Moson-Sopron követ.
A MÁV Zrt. portálunk megkeresésére azt is elmondta: a bő 53 ezer Nógrádban érvényes vármegyebérlet közül csaknem 20 900 volt kedvezményes és több mint 32 200 volt teljesárú.