Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze egy 27 éves férfi ellen, aki rossz műszaki állapotú autójával személyi sérüléssel járó balesetet okozott.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség ismertetése szerint a vádlott 2022 novemberében, a hajnali órákban Nagylóc felől Szécsény irányába vezette autóját, mellette 22 éves munkatársa ült. Az autó jobb hátsó tengelyén a másik három gumiabroncstól eltérő méretű, típusú és mintázatú, ráadásul szinte teljesen lekopott futófelületű gumiabroncs volt felszerelve, így a kocsi alkalmatlan volt a biztonságos közlekedésre.
A sofőr az eső miatt vizes úton a megengedettnél gyorsabban, mintegy 100 km/h sebességgel közelített egy olyan útszakaszhoz, ahol már messziről jól láthatóan egy műszaki hibás jármű állt, melyet az elakadásjelző háromszög is jelezett. Hogy kikerülje az autót, a vádlott egyszerre kormányzott és fékezett, emiatt átcsúszott a másik sávba, és összeütközött a szemből szabályosan érkező, időközben az útpadkára hajtó autó oldalával.
A vád szerint megfelelő gumiabroncsok használata és a sebességhatár betartása esetén a vádlott autója nem csúszott volna meg, a járművek ütközés nélkül elhaladtak volna egymás mellett, ezért az ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolta meg a sofőrt.
Az ügyészség a 27 éves férfival szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta, valamint eltiltaná a vezetéstől és vele fizettetné meg a több mint 500 ezer forintos bűnügyi költséget is. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.