Ingyenes családi programot rendezett az önkormányzat szombaton 11 és 13 óra között a Stromfeld udvarban, lényegében a nemrégiben megnyitott új játszóteret ilyen formában is “felavatva”. A kétórás eseményen több mint száz gyermek vett részt, két iskolás osztály mellett családok tucatjait köszönthette a “Gyere a játszira!” program.
A Pásztó Városi Önkormányzat megbízásából megrendezett családi programon a Kerek Perec Egylet varázsolta el a gyermekeket. A salgótarjáni csoport 521. előadását jegyezte Pásztón, “A kalap” című meseelőadásuk során számos hangszert megszólaltattak a játszótér közepén. A programon kisebb csapatokban és egyénileg, akár 3 éves kortól megoldható rejtvényekben és kincskereső játékban is részt vehettek a gyermekek. A sikeres megoldásokért és a kincs megtalálásáért egy kis édesség, gyümölcs és multivitaminos üdítőital volt a jutalom.





A játszótéri program annak a projektnek a részeként valósult meg, melyben hat fontos pásztói közterület frissül fel, illetve több esetben új funkciót is kap. A Pásztó Környezetfejlesztése című projektben a Kishegynél a tereprendezés mellett rekortán futókört alakított ki az önkormányzat. Megújult a vasútállomás melletti park, a szombati programnak helyet adó Stromfeld udvarban egy nagy játszótér, míg a Hunyadi udvarban többek között sportpálya, kutyafuttató és szabadtéri fitneszpark létesült. Jelenleg még zajlik a piac felújítása, továbbá a strand környzetének megújítása – utóbbi helyszínen a jelentős számú, rendezett parkolóhely kialakítása mellett egy száraz csúszdapark áll majd az ide érkezők és a lakosság rendelkezésére.